Home » Lelkesítő » ÍrásOK » Tiszta, mint a hó

Tiszta, mint a hó


Tágra nyitott szemmel, örvendező szívvel tekintenek ki az ablakon a gyermekek. Újra leesett a hó! Csodálkozva, nyitott szájjal nézik, ahogyan a fák -melyek mindig is odakint voltak- fölveszik legújabb és legszebb ünneplő ruhájukat.
Pedig mennyi ideig csak úgy, megcsupaszítva, önmagukból kivetkőzve álltak ott. És most rajtuk a csillogó, a legszebb, vakítóan fehér menyasszonyi ruha. De velük együtt a környezet is megváltozott.
Őket is ellepte valami felülről jövő, békességgel, szeretettel fűszerezett természeti jelenség, amit mi csak úgy spontán hónak nevezünk.
A levegő megtelik frissességgel, ami szép lassan a le-lemerészkedő gyermeki orcákon, mint piros rózsa jelenik meg.
Az előbb még halkan kifelé bámészkodók kint már harsány kacajba fognak, majd felsejlik a gyermeki öröm mindenféle formája. Sokáig nem igazán értettem miért is fontos ez számomra és mások számára. A hó, ami mindent elfed, mindent eltakar. Eltűnik a szem előtt a szemét, megpuhítja még a betont is. Egyedülálló képessége van arra is, hogy a levelektől megszabadított fákat, mint egy menyasszonyt, felöltöztesse. Lehetne-e ennél nagyobb kívánsága egy leánynak?
Ha valaki megszabadítana, megtisztítana engem bűneim terhétől, menyasszonyi ruhát adna rám. Betöltené életemet békességgel, szeretettel, önfeláldozó gondoskodással.
Egészen két évvel ezelőttig ez csupán hasztalan álmodozásnak tűnhetett volna. Olyan hazugságnak, ami túllép minden elképzelhető határt.
Azonban megismertem Jézust.
Meghallottam a szívemben az Ő hívó hangját. Választanom kellett, és én Őt választottam, mert szeret. Nagyon szeret. Ennek megnyilvánulása az, hogy bűneimet, saját szennyeimet magára vállalta.

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
/Biblia, János evangéliuma 3.rész 16.vers/

A golgotai kereszten életét adta értem és érted.
Jézus mindennap jelen lehet életünkben.
Ő az, aki olyan tisztára moshat minket, mint a hó. Legyen bár tavasz, nyár, ősz vagy tél,
Ő mindig vár, hogy megszabadítson, és rád adja a világ legértékesebb kelengyéjét.
Személyválogatás nélkül. Neked.
Akár most is…


,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>