Home » Lelkesítő » ÍrásOK » SztárLÓságtól – gyarLÓságig

SztárLÓságtól – gyarLÓságig


Egészen sötét volt. A helyiségben friss széna és abrak illata terjengett, ami meglehetősen fura egy istállóhoz képest. Steril érzet egy olyan helyen, ahol a trágya szaga a domináns.
Hátunk mögül hirtelen élces francia férfihang szólalt meg. Magyar tolmácsunk fordításából megértettük, hogy a még homályba burkolózó lovak igen értékesek, genetikai állományuk szinte már-már tökéletes. Féltve őrzik, és csak néhány órára viszik ki őket a friss levegőre, szigorú biztonsági felügyelet alatt, nehogy megterheljék őket. Igen érzékenyek, főként a szemük. Ezért is vannak félhomályban, és ennek folytán tilos a fényképezés is. 
Gyakorta takarítják az istállót, és figyelnek, hogy az egyébként főként tenyészállatok meg ne sérüljenek, vagy meg ne betegedjenek. Egyre izgatottabb lettem, éreztem,
ahogy a gyerekek is feszülten várva a leleplezés pillanatát egyre szaporábban veszik a levegőt. Ha nem mint (tánc)tanár lettem volna ott, bizonyosandacolok a francia
kísérő tiltó szavára, miszerint egy méternél nem lehet közelebb menni a karámhoz. Így azonban, mivel magam felelősséggel s példamutatással tartozom a tanítványaimnak, fékeztem kíváncsiságomat.
Egy diák
azonban nem bírta tovább. Hosszú volt a francia férfi beszéde és ezt a magyar tolmácsunk tetézte. A diák előre lépett, én pedig követtem őt, hogy visszatessékeljem, a
megengedett határon belülre. Ekkor azonban hirtelen felkapcsolódott a villany. A diákom visszaszaladt, én azonban ott álltam szemben egy olyan állattal, aminek méreteitől földbe gyökerezett a lábam.
Szemébe néztem és hirtelen akaratlanul is könnyek szöktek ki a szememből. Jó a látásom. Nem vagyok csőlátású. Mégis, egész látóteremet befedte ennek a lónak a feje. Arra gondoltam, ilyen nincs, ez nem lehet.
Hatalmas! Éreztem, amint az igazgató hangja türelmetlenül rendre utasít, így hátrább léptem.
A ló is feljebb emelte fejét és ekkor vettem észre, marmagassága nagyobb nálam. Lábai, mint egy oszlop.
Mégis, olyan arányos, olyan csodálatos. Mosolyogtam a gondolaton, hogy míg idehaza a szintén nem kis termetű Bátor nevezetű ló nyakát átölelhettem, addig ennek
maximum a lábát karolhatnám. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Fogva tartott ez a lény.
Sokan
voltunk, mégis még mindig engem figyelt. Amikor első ámulatomból hirtelen feleszméltem, újabb csodálkozásra adott okot.
Tekintete, mely bebizonyította mérete ellenére igen jámbor jószág, azt az üzenetet küldte számomra, hogy szeretnék szabad lenni. Szeretném, ha szeretnének.
Mikor kiléptünk, furcsa gondolatok ötlöttek fel bennem.
Mindig azt gondoltam, nem vagyok tökéletes, nem vagyok túl okos, sem leleményes, és szó mi szó, idén sem én leszek a szépségkirálynő.

Sokszor gondoltam arra, hogy tök jó lehetne, ha jobb lenne, és jó tanuló, és sikeres meg szép lehetnék, stb. De nem számoltam azzal, hogy ennek milyen hátrányai lehetnek. Hogy mennyire korlátoznák az életemet, mennyire vennék el bizonyos értelemben a
szabadságomat.
Igen, mert elvennék.
A hírnév és a
dicsvágy múlandó és ráadásul nagy teher is. Hiába gondoljuk, milyen jó lenne egy kis dicsőség, de nem látjuk mögötte azt az óriási feszültséget, ami ezzel a
felelősséggel jár.
Eszembe jutott az a lány is, aki ezen
emberek közé tartozott. Tehetős család gyönyörű egy szem lánya, jó tanuló, tehetséggel megáldva. Olyan ember, akihez nehezen ment oda egy magamfajta „egyszerű” ember. Mígnem sírva találtam rá a mellékhelyiségben és zokogva mesélte el, hogy szenved attól, hogy mindenkinek elvárása van felé, mindenki beskatulyázza őt, és senki sincs, aki egyszerűen csak azért szeretné, mert ő is egy érző ember. Bántja, hogy a mindig „tökéletes” tanulót cikizik, vagy kihasználják. Meglepve hallgattam a lányt, akit az egész iskola irigyelt.
És igen, beskatulyázott.
Hiába, az állandó
megfelelni akarás nagy rabiga, igazi szellemi börtön lehet életünkben.
Hiába értékesek, szépek, majdhogynem tökéletesek a lovak, ha nem vágtázhatnak kint a réten, ha nem ehetnek sose kockacukrot, mert még megromlik a foguk, ha hímes tojásként bánnak velük olyannyira, hogy még -méretük ellenére- átölelni is féltik őket,
annak ellenére, hogy méretük nem a törékenységet tükrözik.


, , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>