Home » Lelkesítő » Napi Gondolat » Rejtekhely

Rejtekhely


Vajon a rejtekhelyen elrejtőzhet-e valaki úgy, hogy ne lássam őt? – ezt mondja az ÚR. Vajon nem töltöm-e be a mennyet és a földet? – ezt mondja az ÚR. Jer 23,24

De ha valaki szereti az Istent, azt ismeri az Isten. 1Kor 8,3

Isten haragszik az önjelölt prófétákra, akik a saját gondolataikat hirdetik úgy, mintha Isten beszéde lenne. Sokféle bűnt lehet elkövetni ezen a világon, és ezek közé tartozik az is, amikor valaki Isten nevében tesz vagy mond valamit, amit pedig nem Isten bízott rá. Csodálkozni való, hogy az ilyen emberek, hogy merik ezt megtenni, miért nem félnek Istentől. Talán azt hiszik, hogy Isten nem látja őket, vagy olyan helyen laknak, ahová nem ér el az Ő keze. Salamon ugyan házat épített Istennek Jeruzsálemben, de ő is tudta, hogy Istent az egek egei sem fogadhatják be, olyan hatalmas. Isten elől nem lehet elbújni testileg sem, de a szívünk titkai sincsenek rejtve előtte. Az emberekkel elhitethetjük, hogy kegyesek vagyunk, de Isten belelát a lényünk legmélyébe, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Ennél fogva nem lehet Isten nevében felelőtlenül szólni, és nevetséges lenne, ha megpróbálnánk elhitetni Vele, hogy azt mondtuk, amit Ő mondott. Mégis, megdöbbentő élményem, hogy bizony ma van az emberek között egy olyan hamis irányzat, amely szerint, ha sokszor elmondom a hazugságomat igazságként, akkor az igazzá válik. Még megdöbbentőbb, hogy ez már a gyerekek szintjén is megjelenik. Egy hittanosom a szemem előtt tett valami helytelent, és amikor szóltam neki, teljes harciassággal, végtelenségig állította, hogy ő nem azt tette. Azt hiszem, ez a legmélyebb pont, ahova ember süllyedhet, és nagyon veszélyes elindulni ezen az úton.

Nem az a fontos, hogy én mennyire ismerem Istent és az Ő dolgait. Mert sokat lehet tanulni Istenről elméletben, és mégis távol maradni Tőle. Istenhez az út nem az agyunkon, hanem a szívünkön keresztül vezet. A kérdés az, hogy Isten ismer-e téged? Természetesen Isten mindenkit ismer, hogy kicsoda és micsoda. De van egy másfajta ismeretség is: ismer-e téged, mint személyes tulajdonát?! Amikor az ítélet napján jönnek a hamis próféták, és bebocsátást kérnek Isten országába, és hivatkoznak arra, hogy az Úr nevében szóltak és még ördögöket is űztek, akkor az Úr azt válaszolja, hogy „Távozzatok, nem ismerlek titeket!”. Nyilván ismerte a bűnös voltukat alaposan, de semmi közük sem volt Jézushoz, mert nem mosta meg őket, vagyis nem fogadták el ezek az emberek Jézus értük való váltsághalálát. Így a bűn továbbra is ottmaradt az életükben, és elidegenítette őket Istentől. Sosem kerültek Vele élő kapcsolatba.

Matisz Jánosné Széll Éva Anna


, ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>