Home » Lelkesítő » ÍrásOK » Nem maradok el tőled…

Nem maradok el tőled…


Hívő vagyok, hiszen mindig is az voltam, engem így neveltek. Nos… Valami ilyesmit mondtam mindenkinek, aki valaha is Istenről kérdezett engem. Hívő vagyok, mondtam, mert megkereszteltek, majd konfirmáltam. Hívő vagyok, mert hittan órákra és gyermek istentiszteletre jártam. Hívő vagyok, mondtam én, mert csúnyán néztem mindenkire, aki rosszakat mondott Istenről, és mert határozottan kiálltam amellett, hogy Ő igenis létezik. Hívő vagyok, mondtam, és valóban így is gondoltam, mert volt egy homályos képem Istenről. Úgy gondoltam, hogy Ő ott van valahol az égben, vagy valami messzi helyen és időnként segít nekünk, vagy éppen jól megdorgál, ha valami rosszat tettünk.
Ahogy kamaszodtam én is -ahogy sok fiatal- elkezdtem az élet értelmét keresni. Vajon miért is jöttünk ide, a világra? Nem dönthettük el, hogy akarjuk-e ezt az életet. Mi lehet az értelme annak, hogy egész életünkben tanulunk, dolgozunk, gyereket nevelünk, majd meghalunk? Sokszor gondoltam arra, hogy végigcsináljam-e én is, vagy most gyorsan fejezzem be valami gyógyszerrel.

Nem igazán találtam választ, ezért igyekeztem elfelejteni ezeket a kérdéseket és megpróbáltam kiélvezni az élet nyújtotta lehetőségeket. Elkezdtem diszkóba járni, és hogy ne gondolkodjak, az alkohol nyújtotta lehetőségeket is kihasználtam. A főiskola idején már hetente háromszor voltam berúgva és magamról mit sem tudva rángatóztam valami füstös helyen. Néha cél nélkül kószáltam az utcán és szenvedtem lelkileg. Sokszor volt olyan érzésem, mintha a lelkem helyén valami hatalmas űr volna, ami fájdalmat okoz. Senki nem értette, mi bajom, én sem tudtam.
Közben valami, talán a gyerekkori hittanok következtében, felébresztette bennem a vágyat az elérhetetlennek gondolt Isten iránt. Nem tudtam, hogyan lehetne megközelíteni Őt. Imádkoztam hozzá minden este, még akkor is, amikor részegen feküdtem le. Nem voltam biztos benne, hogy ér ez valamit, de kicsit megnyugtatott.
Aztán egyszer elkeveredtem egy hétvégi táborba, ami tele volt fiatalokkal, és többen arról beszéltek, hogy Jézus értelmet adott az életüknek. Akkor rájöttem, hogy én is pont erre vágyom.
Azon a hétvégén teljesen megfordult az életem. Rájöttem, hogy Isten nem csupán egy távoli uraság, aki időnként tetszése szerint bele-belenyúlkál az életünkbe, hanem olyan valaki, aki mindig velünk lehet. Rájöttem arra, hogy a világon minden csak Istennel együtt érthető. Megértettem, hogy Jézus Krisztus története sem egy szép ünnepi mese, hanem valóság.
Világos lett számomra, hogy Ő Isten Fia, aki azért jött a földre és halt meg, hogy elszenvedje azt a büntetést, amit nekem kellett volna. Hiszen rengeteg bűnöm volt, de őszintén megbánva azokat, Jézus megbocsátott nekem.
Eltűnt a lelkemből a kínzó, sötét űr, megkönnyebbültem. Azóta próbálok az Ő útmutatása szerint élni, tudva azt, hogy minden nap tőle kapok erőt, hogy végigcsináljam ezt a cseppet sem könnyű küzdelmet, amit életnek hívnak. Sőt, mivel Isten velem van, nem is tűnik nehéznek. Még azon a hétvégén kaptam egy hatalmas ígéretet Istentől egy Bibliai idézet formájában:

„Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”
(Zsidókhoz írt levél 13. fejezet, 5. verse)

Már jó pár éve, hogy ez elhangzott, és még egyszer sem kellett csalódnom az Úr ígéretében.


, , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>