Home » Gyermeksarok » Zárba illő kulcs » Hogy ők is lássanak!

Hogy ők is lássanak!


Klárikáéknál az volt szokásban, hogy az esti közös áhítat után még egy történet is következett, amit rendszeresen apa olvasott fel a gyerekeknek. Klárit az ragadta meg a legjobban, amely egy vak emberről szólt, aki igen távoli elmaradott országban élt, és ott hallott egy orvos-misszionáriusról, aki sok emberen végzett műtétet, és legtöbbjük vissza is nyerte a szeme világát.
Ez az ember annyira szeretett volna látni, hogy elhatározta: megteszi a hosszú utat, elmegy az orvoshoz a missziói állomásra. Nem volt könnyű feladat, de nekivágott, és sok viszontagság után végre odaállhatott az orvos elé.
Hosszú vizsgálatok következtek, közben olyasmit is hallott ez az ember, amit azelőtt sohasem; hogy az egyetlen igaz Isten egyszülött Fia életét adta a bűnös emberekért. Ezen sokáig gondolkodott, míg a műtét után még bekötött szemmel feküdt a kórházban.
Amikor azonban végül levették szeméről a kötést, mint valami csoda, tárult föl előtte a világ. Látott!!!
– Mit gondoltok, mi volt ennek az embernek az első dolga?
– Megköszönte az orvosnak, és talán Istennek is…
– Természetesen, de azután tett még valamit. Elindult, bejárta a falvakat, megkereste a vakokat. Azon a vidéken, sajnos, sok szembajos ember élt. Elmesélte nekik, hogy ő is vak volt, és lám, mióta a misszionárius orvos megoperálta a szemét -lát! Amikor már sokan összegyűltek, útra keltek, és elmentek a missziói állomásra.
– Sok embert hoztam hozzád -mondta, amikor fölkereste a sebészt-, operáld meg az ő szemüket is, hogy ők is lássanak!Az elbeszélés itt véget ért, de apa azt is hozzátette, hogy a keresztyén embernek is az a feladata: hálát adni Istennek, és elmondani, másoknak is, hogy menjenek oda az Úr Jézushoz! Akik lehet, hogy a testi szemükkel látnak, de szellemileg vakok. Nem lehetünk olyan önzők, hogy ne beszéljünk nekik a megváltó, a gyógyító Úrról, akitől tiszta szellemi látást kaphatnak.
Klárika számára itt nem ért véget a történet. Amikor már eloltották a villanyt, akkor kelt igazán életre képzeletében az esemény. Kiket kellene őneki, Klárikának az áldott Orvoshoz vezetnie? Ott van például az iskolai padtársa, Juli, aki még vasárnapi iskolába sem jár, vagy Piri, aki ugyan nagy unszolásra, elmegy néha-néha, de alig figyel oda. Vajon ő, Klári, aki annyit hallott már az Úr Jézusról, akinek a szülei együtt olvassák Isten Igéjét, ő vajon tett-e már valamit ezekért a társaiért? Ahogy a vak ember beszélt orvosáról, és elvitte hozzá társait, hogy ők is lássanak, nem lenne-e neki is kötelessége, hogy beszéljen diáktársainak az Úr Jézusról? Hogy hívogassa őket a vasárnapi iskolába, a gyülekezetbe?
De nemcsak a vakokról hallani ilyen történetet: A tanítványok is ezt tették: András szólt Péternek, Fülöp Nátánaelnek… És vitték őket magukkal -az Úr Jézushoz.

Hívd társaidat az Úr Jézushoz!


,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>