Csapások


Isten minden csapás előtt elmondta Mózeséknek, hogy mit kell tenniük.

Az első csapásnál a Nílus partjára kellett mennie, ahol a botjával rá kellett ütnie a folyóra.

Isten vérré változtatta a vizet.

A víz megbüdösödött. A halak elpusztultak benne! A nép sem tudott többé inni belőle.

De a fáraó még mindig megkeményítette a szívét.  Nem akarta, hogy az izraeliták elhagyják Egyiptomot.

Mózes újra kérlelte a fáraót, hogy engedje elmenni őket.  De a fáraó ismét nemet mondott.

Ekkor Isten egy másik csapást mért rájuk: Egész Egyiptomot ellepték a békák.  Minden egyes ház, minden egyes helyiség telis-tele volt békákkal.

“Járjatok közbe értem Istennél, hogy vegye le rólunk a békákat!”  –  kérte a fáraó. –  Utána el fogom engedni a népeteket.”  De amikor a békák eltűntek, a fáraó nem változtatta meg korábbi elhatározását. Nem engedte szabadon a rabszolgákat.

Ekkor Isten több milliárd szúnyogot küldött rájuk. Mindent elleptek. Amíg el nem múlt a csapás addig most is azt mondta a fáraó, hogy elmehetnek, de utána megváltoztatta a döntését és nem engedte el a népet.

Aztán Isten legyekkel árasztotta el az országot.  Isten betegséggel verte meg az egyiptomiak állatait, de az izraelieké egészségesek maradtak.

Isten fájdalmas fekélyekkel fertőzte meg a népet, amelyektől az rettenetesen szenvedett. De a Fáraó még mindig ellent állt Istennek.

Isten jégesőt zúdított egész Egyiptomra, majd sáskák lepték el, s ezek felfalták az ország összes termesztett növényét.

Ekkor Isten három napon keresztül sötétségbe burkolta Egyiptomot.  De a makacs fáraó még mindig nem akarta elengedni az izraelitákat.

Amíg tartott egy-egy csapás addig azt mondta elmehetnek, de mihelyt megszűnt, nem engedte el őket.

A következő történetben a 10. csapásról lesz szó és megtudhatjátok, hogy mi történt a zsidó néppel.


, ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>