A mély verem


  Amíg János kisebb volt, egyedül nem járt kirándulni, de tizennégy éves korában már megengedték a szülei, mivel látták, mennyire szeret kóborolni a közeli erdőkben. Legjobban a késő őszi időt szerette, amikor avar borította az ösvényeket, és vékony hóréteget is láthatott már.
   Egyszer azonban száraz levelekkel és hóval födött verembe zuhant. Nem ütötte meg magát, de lent volt a gödör fenekén, és a meredek oldalakon semmiképpen sem tudott kimászni belőle, mindig visszacsúszott.
 – Jaj nekem, mit tegyek? Hiába kiabálok, nem hallja ebben a némaságban senki.
Újra csak nekifogott a próbálkozásnak, de sikertelenül. A hangja is erőtlenül verődött vissza a verem oldaláról.
 – Nem hallja senki… nem hallja senki… – gondolta egyre csüggedtebben, itt fagyok meg a mélyben, ha éjjel hideg lesz…
A mélyben… – erről valami hirtelen eszébe jutott. Hol is olvasta? A Zsoltárokban… – talán még tudja is: „Kiemelt engem a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból, sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet” (Zsoltár 40,3).
– Ha senki más, Isten meghallja a kiáltásomat – gondolta, összehúzta magát a verem mélyén, úgy imádkozott, hogy végül el is aludt.
   Alig derengett, fölriadt, hogy hol is van ő most? És újra kiáltozni kezdett, de csak a saját hangja verődött vissza a fülébe. – De mégsem! Mintha más hangokat is hallott volna, ezért tovább kiabált, ahogy a torkán kifért.
   És nemsokára mintha fény villant volna, és egy arc jelent meg a verem szélén.
Szülei értesítették a rendőrséget, mentőosztagokat szerveztek, és így találtak rá.
 – Apa, én igyekeztem kimászni, de nem sikerült, és a kiáltást se hallotta senki, de tudod, nagyon buzgón imádkoztam, és akkor valahogy megnyugodtam – suttogta apjához simulva.
 – Nagyon megijedtünk, hogy hiába vártunk haza, de megtettük, amit megtehettünk, mi is imádkoztunk! És az vigasztalt egy kissé bennünket, hogy te sem esel kétségbe, bármilyen helyzetbe kerültél, mert hiszel a Megmentőben, és tudod, kihez kell kiáltanod!
   Később, már az otthon melegében még arról is beszélgettek, hogy előfordul, hogy valaki egyszer csak ott találja magát a bűn szakadékában, és nem tud kijönni belőle, pedig igyekszik. Szüksége lenne az Úr Jézusra, Ő a Szabadító, de talán nem is tudja,
hogy hozzá kiálthatna. Akármilyen mélységből jön a könyörgés, Ő meghallja.
   Mik azok a próbálkozások, amelyekkel az ember ki akar szabadulni valami mélységből? Templomba jár, adakozik… – de az nem szabadítja meg őt, sem másféle jó cselekedetek. Visszacsúszik oda, ahonnan indult, aztán belefárad…
– Mint én, ezt tapasztaltam, pedig higgyétek el, mindig új elhatározással próbálkoztam. De jobb, ha az ember abbahagyja a próbálkozásokat, és hisz az Úr Jézusban.
Van szabadítónk!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>