Home » Gyermeksarok » Zárba illő kulcs » A megírt levél

A megírt levél


A misszionárius családja rövid vakációra megszakította Mexikóban végzett munkáját. Sokszor gondoltak azonban egy ottani testvérre, Anicétára, aki szolgálatukban nagy segítség volt, a Biblia lefordításában is. Fiuk, Márk, azt ajánlotta, hogy írjanak neki levelet, hadd érezze, hogy nem felejtették el, bizonyára örül majd.
Az ötlet jó volt, csak az volt a bökkenő, hogy a postát ott nem kézbesítették a hegyvidékre. A problémát úgy oldották meg, hogy mivel Anicéta fia, Isauró a városban lakott, az ő címére küldik a levelet, és ő átadja édesanyjának.
Három hónapig tartott a vakáció, utána a család visszatért Mexikóba, és jóformán első dolguk volt, hogy meglátogassák Anicétát. Örült nekik, de egyetlen szót sem szólt a levélről, ellenkezőleg, azt mondta, már attól félt, hogy nem is jönnek vissza!
– De hát a levélben megírtuk.. -kezdte mondani Márk, ám Anicéta a fejét rázta. Ő nem kapott semmiféle levelet. Meghívta vendégeit egy csésze teára és többé nem beszéltek a levélről.
Amikor a városban meglátogatták Isaurót, akkor tudták meg, hogy a levelet elfelejtette átadni anyjának.
Márk nagyot csalódott Isauróban, és egész úton hazafelé erről beszélt. Apja végül azt mondta neki:
– Így van ez, kisfiam! Isauró nem akart rosszat, egyszerűen csak megfeledkezett a levélről. Elmulasztotta a kötelességét, feledékenységből. De már ne méltatlankodj emiatt, gondolj arra, hogy olykor velünk is előfordul ilyesmi.
– Hogyan?! -méltatlankodott Márk, de édesapja már mondta is: -Isten mindnyájunknak írt levelet, nem is akármilyent! Ez a Biblia! Abból tudjuk, hogy Ő nem feledkezett el rólunk. És azt várja tőlünk, hogy akik tudunk a „levélről” (sőt, a tartalmáról is!), adjuk át azoknak, akik még nem olvasták.
– De apu! Mi megcímeztük Anicétának a levelét…
– Isten is megcímezte, mindenkinek szól, de nekünk kell átadni! Mi sem akarunk rosszat, csak olykor elfeledkezünk a kötelességünkről. Beszélünk sok mindenről, dolgozunk, és nem továbbítjuk a nálunk letett „levelet”.
Márk megértette. Azt is, hogy Isauró nyilván azért felejtette el átadni a levelet, mert ő még nem keresztyén, így talán nem is tudhatja, milyen kapcsolata lehet a hívőknek egymással. És Márk elhatározta, hogy ezentúl igyekszik majd többet beszélgetni Isauróval, vagyis: „átadni a nála lévő levelet”, amit Isten Isaurónak írt, de talán éppen őnála, Márknál hagyott.
– Az Úr számít a te szolgálatodra is -mondta apa. -Jusson eszedbe ez a csodálatos Ige: „Milyen kedves azok jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” (Róma 10,25)

Add tovább a jó hírt!


, ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>