A lecke


Robi lenyírta a szomszédék pázsitját, és elégedetten tette megtakarított pénzéhez azt, amit kapott érte.
– Nemsokára együtt lesz az új kerékpár ára -mondta húgának, és várta, hogy ő is vele örüljön, De Ági azt felelte:
– Azt gondoltam, adsz belőle magnóra, a misszionáriusok számára.
– Arra majd apa ad, ő könnyebben megteheti. Ezért a pénzért megdolgoztam! Ez az én keresetem!
– A régi biciklid már nagyon kicsi?
– Hát.. de mit faggatsz?!
Néhány nap múlva mégiscsak kivett valamennyit a pénzéből, mert édesanyjuk születésnapjára Ágival együtt vettek egy doboz finom bonbont, amit a húga gyönyörűen becsomagolt. Mindketten tudták, hogy anyának ez a kedvence, de alig várták, hogy ők is megkóstolják.
Anya nagyon szépen megköszönte az ajándékot, gondosan félretette a díszcsomag szalagját, majd bekapott egy bonbont.
– Hmm, nagyon finom! Azzal becsukta a dobozt, és vitte a szekrény felé. -Azt hiszem, a többit később eszem meg…
Robi tágranyílt szemmel nézte.
De anya -kiáltott utána- minket meg se kínálsz?
– Ugyan miért? -kérdezte anya, és csak Ági látta a szemében felvillanó mosolyt. -Én kaptam az ajándékot, tehát az enyém! Nem így van, Robikám?
– Hát… így is fölfogható -válaszolta a fiú csalódottan.
– De azért nem szép tőlem, ugye? Én is ilyesmit gondoltam, kisfiam, amikor hallottam, hogy a keresetedből nem akartál adni a gyülekezeti célra. Vagyis Istennek. Mert a jószívű adakozás olyan, mintha neki adnánk valami keveset abból, amit tőle kaptunk…
– De azt a pénzt én munkával kerestem… -dünnyögte Robi, bár igen kevés meggyőződéssel.
– Gondold csak meg -folytatta anya-, hogy az is Istentől való. Az erőd, hogy képes voltál kezelni a fűnyírót, a lehetőség, sőt még a szomszéd is… Azonkívül, ha mi adunk valamit Istennek, azzal a hálánkat próbáljuk kifejezni. Azért a duzzogó, morgó adakozás nem sokat ér, csak amit igazán jó szívvel, hálából ad az ember!
– Igazad van, anya. Azt hiszem, egy életre megtanultam a leckét. Én olyan természetesnek tartottam, hogy mindenből kapok, ami a tiétek. Hát, én sem lehetek olyan… olyan önző, hogy csak magamra gondoljak…
– Ez a lecke még sok örömet szerez majd neked! És most, mivel megtanultad, itt a doboz, megkínállak benneteket.
Este Robi kivett a pénzéből annyit, amennyit vasárnap feltétlenül adni akart a gyülekezet munkájára. Közben arra gondolt, hogy igazából még így sem egészen jó ez; úgy kellene a pénzügyeit intézni, hogy amit Istennek ad, azt ne utoljára, hanem legeslegelsőként tegye félre. Hiszen nemrégen tanulták is a 116. zsoltár 17. versét:
„Hálaáldozatot mutatok be Neked!”

Adakozzatok önként!


,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>