Dani édesapjával hazafelé tartott a városka főutcáján, amikor egy kirakatban szokatlan dolgot láttak: egy kiskutyát. Igazi, eleven kiskutyát, ketrecben. Érdeklődve nézte a járókelőket, mit sem tudva a ketrecen függő tábláról, amelynek szövegét Dani megdöbbenve olvasta: HALÁLRA ÍTÉLVE! „Ha Ön nem segít rajta, ennek az állatnak már csak egyetlen napja van hátra!”
– Apu, mi ez?! Mit jelent ez?! Hogy lehet ilyen borzalmas dolgot kirakatba tenni?!
– Hát, fiacskám, ez valami új program, az állatok menhelye próbálkozik vele. Igen sok kutyát, macskát találnak elhagyottan, és mivel képtelenek elhelyezni őket, így akarnak hatni az emberek szívére, sajnálatára,… szóval adnak egy-egy nap lehetőséget az állatoknak, hátha örökbe fogadja őket valaki?!
– Milyen aranyos! Nézd apu, mintha máris megszeretett volna minket, csóválja a farkát! Nem vihetnénk el? Úgy szeretném megmenteni!
Apa sóhajtott, mert máris elég sok kisállatuk volt a gyerekeknek, Dani azonban könyörgőre fogta a dolgot:
– Ennek a kiskutyának szüksége van ránk, apu! Te olyan gyakran elmagyaráztad a Bibliából, hogy mi is halálra ítéltek voltunk, amíg az Úr Jézus meg nem mentett bennünket! És most már boldog vagyok, hogy megváltott és…
Apa magához ölelte kisfiát, és azt mondta neki:
– Ha így fogod föl, akkor nem utasíthatom el a kérésedet! De gondját kell ám viselned! Gondoskodnod kell róla! Vállalod?
Dani vállalta. És amikor megsimogatta, mindig arra gondolt, hogy ő, meg apa mentették meg az életét. És különösen szívébe zárta a 41. zsoltárt, amelyben ez áll:
„..ha bajba került, megmenti az Úr… megőrzi és életben tartja.”(Zsoltárok 41,2-3).
Krisztus a Megváltó!
