A cédula


A gyülekezeti énekkari próbára apa kocsin vitte Ilonkát, mivel neki is arra volt dolga. Egyik nap a parkolóban egy Opel lökhárítójára ragasztott cédula vonta magára a figyelmüket. Ez állt rajta. „Ma is megölelted már a gyermekedet?”
Apa bosszús lett:
– Micsoda kérdés? És ugyan hány gyerek ölelte meg ma a szüleit?! -No, siess! -És továbbhajtott.
Ilonka azonban nem felejtette el a szavait. Régóta imádkozott azért, hogy apja térjen meg! De -jutott eszébe villanásszerűen -vajon tettem-e érte valamit? Mivel mutattam meg apának, hogy szeretem?
Másnap több mint egy órát foglalkozott a garázs és az alagsor takarításával. Apja meglátta őt a vödörrel és a portörlővel.
– Mi van?! Csak nem takarítottál? Anyu kért rá?
– Nem, apu! Csak valahogyan meg akartam mutatni nektek, hogy hálás vagyok a sok jóért, amit tőletek kapok! És hogy szeretlek benneteket! -magyarázta. -Talán ez is egy módja…
Apja meglepődve hallgatta, de nem szólt semmit. Pedig még más is következett. Vacsora után anyjára nézett Ilonka:
– Ma én mosogatok el! Menjetek már egyszer ki ti is a kertbe apuval, nézzétek a csillagos eget! -És kuncogott hozzá.
– Mi ütött ebbe a gyerekbe? -mormogta az apa, de megfogadta a tanácsot, és kimentek a kertbe.
Lefekvés előtt Ilonka gondolkodott egy kicsit. Már jó ideje elhagyta azt a szokását, hogy szüleitől csókkal búcsúzzon el, de ez a mai este más volt. Odament apjához, magához szorította, és jókedvűen azt mondta:
– Látod, itt egy gyerek, aki ma megölelte a szüleit! Pedig nem volt ráírva a lökhárítóra… -aztán futott fölfelé a saját szobájába. De még hallotta, amint apja azt mondta az anyjának:
_ Ilonka igazán jó gyerek. Egyszer már meg kellene hallgatnom azt a kórust, amelyben énekel. Lehet, hogy holnap elmegyek vele a gyülekezetbe…
Ilonka ujjongott magában: -Ez több, mint amennyit reméltem! Mert ha apa holnap eljön a gyülekezetbe, hallani fogja, amiről ott beszélnek, és „A hit hallásból van!” (Róma 10, 17), és ha látja és hallja, hogy milyen örömet adnak a napok az Úr Jézussal való közösségben, akkor…
Másnap elmondta édesanyjának, mi indította őt a tegnapi dolgokra, és a végén nevetve mondta.
_ Rájöttem, hogy bár nem nekünk tették oda azt a cédulát, mégsem volt véletlen, hogy megláttuk!

Járjatok szeretetben!


,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

Olyan fiatalok, felnőttek és idősebbek, akik életünk egy pontján megtapasztaltuk Isten szeretetét; azt, hogy mégis van értelme az életnek; hogy lehet újat kezdeni; hogy a hétfő reggel is lehet olyan jó, mint a péntek este. Akik nem a vallásban hiszünk, hanem Jézusban. Tovább olvasom >>